Elérhetőségek

8427, Bakonybél, Fő. u. 3. Tel.: 06 88/461 474, 30/48 777 68, e-mail: konyvtarbbel[kukac]gmail.com
Nyitva tartás: szerda: 15-18, szombat: 9-12

2014. november 30., vasárnap

A novemberi programok után

Tegnap egész nap adventeztünk. Reggel, könyvtárnyitáskor Aranka néni kezdte a sort, egy- talán utolsó - meseórával a könyvtári gyereksarokban (ez az ifjúsági részlegünk szíve).


Délelőtt 10 órától adventi naptárat készítettünk a világ legegyszerűbb háztartási hulladékából: WC papír gurigából és háztartási papír hengeréből. Az ötlet is ugyanilyen egyszerű: a gurigákat feldaraboltuk kb. 5 cm szélesre, ragasztóstifttel bekentük és rásimítottunk a papírnál kissé szélesebbre hagyott, színes textildarabokat. Az eredeti célunk 24 db színes henger volt, de mivel meglepetésemre (és örömömre!) több, mint kétszer annyi résztvevő gyűlt össze, mint ahányan visszajeleztek, így egy kicsit szűkösen voltunk és lassabban haladtunk, végül 12-ben állapodtunk meg. Amikor elkészültek a hengerek, aranyszínű szalaggal összekapcsoltuk őket, ahogy a láncszemek kapcsolódnak, és mindegyik hengerbe beletettünk egy-egy színes papírra nyomtatott, téli vagy karácsonyi mesét. Mivel többen voltunk a vártnál, a meséből sem tudtam 24-et adni, csak feleannyit, így minden hengerbe jutott egy és mindenki mutatós naptárral tért haza. Közben rájöttem, hogy kevesebb hengerrel még szebb, színesebb lesz a naptár, mert az A4-es lapra nyomtatott meséket hosszában is félbehajtjuk majd, és a rövidebb oldalára feltekerve egy mesét balról, egyet jobbról csúsztatunk a hengerbe, így a henger két oldalán kétféle színű papír látszik majd ki. Hogy mindenkinek meglegyen ez a színkavalkád, ne felejtsetek el visszajönni szerdán a maradék 12 mesétekért! (Itt is megjegyzem, hogy el ne felejtsétek: szerdán már a téli nyitva tartás érvényes, 15 órától 18 óráig lesz nyitva  a könyvtár!).
Köszönöm szépen Bakonyvári Barbinak, hogy kérés és kérdezés nélkül segített nekem összeszedni a romokat és visszaállítani a könyvtárat a csatatérállapotból a kultúrállapotba. Nélküle kb. most érnék haza. :)


Tegnap délután 4-től készítettük idén az adventi koszorúkat. Felnőtteknek hirdettem a programot, ebből volt egy kis félreértés. Nem, nem állt szándékomban kitenni az ajtóra a 14 év, 25 kg és 120 cm alatt belépni tilos táblát! Az volt a tervem, hogy együtt alkotunk, tapasztalatot cserélünk, elkészítjük az adventi koszorúinkat beszélgetés közben, anyák, nagymamák, és akinek úgy tartotta kedve, ezt tehette a gyermeke, unokája társaságában is. Amiért felnőtteknek szólt a program, az az volt, hogy nem akartam külön gyerekeknek szóló barkácsfeladattal készülni (az volt a délelőtti program) és a biztonsági ok: metszőollók, ragasztópisztolyok, drótok, fogók között jó, ha minden gyerekkel van egy felnőtt, aki figyel rá. Tavaly volt egy kedves segítőm, Mészárosné Ditti, aki a felnőtteknek segített, amíg én a gyerekekkel ajtódíszt kötöttem, sajnos ő idén nem tudott eljönni. Én viszont nagyon élveztem a tegnapi koszorúkészítést! Nem voltunk sokan, de egy igazi jó csapat jött össze lelkes, kedves asszonyokból és lányokból. A helyszínünk pedig több volt, mint nagyszerű, köszönet ezért Kuti Zolinak. :) Idén már volt csere-bere asztalunk, amiről mindenki elvehette a neki tetsző díszeket és helyette odatett valami mást, amit maga nem akart felhasználni. Minden évben van mit tanulni a programból - jegyzeteltem a jövő évihez, hogy még jobb lehessen. :) Nagyon szép koszorúk készültek, mutatok néhányat:








A többi képet hamarosan megnézhetitek a Facebookon!

Köszönöm mindenkinek, aki eljött! Nagyon jól éreztem magam veletek tegnap! Szép adventet kívánok mindegyikőtöknek!

Szeretettel,

Dóra

2014. október 29., szerda

Dünnyögés

Ez nem a könyvtár, hanem a könyvtáros dünnyögése. 

Juhé, örülni van okom, végre véget ért a tavaly július óta tartó muszájrobot, ezentúl az önkormányzat intézteti a könyvtár rendszeres takaríttatását. 
A történet annyi, hogy tavaly júliusban, amikor a korábbi polgármester megkért, hogy önkéntesként, szakemberként végezzem el a könyvtárosi teendőket a községi könyvtárban, arról nem tudtam, hogy a hosszú évek alatt kialakult szokásjog alapján a könyvtárazásra kimondott boldogító igennel együtt a könyvtár takarítását is vállaltam. A törvény betűje azt mondja, hogy az ilyen szösz (értsd: járulékos) feladatok elvégeztetése az önkormányzat feladata, ezért kértem a polgármestert, majd a jegyzőt, majd az önkormányzat egészét végül Szent Pétert, hogy legyen szíves ennek a kötelezettségnek eleget tenni, de a lehető legsüketebb fülekre találtam. (Kivéve Szent Pétert. Ő meghallgatott.)
A múlt héten azonban kiderült, hogy változtatnom kell a mindennapi rutinomon a várandósságom kapcsán fellépett kellemetlenség miatt, ezért jeleztem a fenti sor legelső emberének, hogy a takarítást, amire "önkéntesen" kijelöltettem nem tudom tovább elvégezni. És lássunk csodát, a fülek hallók, az ajkak szóra nyíltak és itt az új út (a másik út) és úgy tűnik, a könyvtár számára ez a tisztaság útja! 

Hála Istennek!

Nézzétek el, hogy örömömnek nyíltan hangot adtam!

Béke, béke, barátság!

Dóra

2014. október 28., kedd

Baba-mama klub - új kezdési időpont!

Kedves Kismamák, Anyukák!

Nagyon örülök a sok pozitív visszajelzésnek a klubbal kapcsolatban, örülök, hogy lelkesek vagytok, sokan jöttök és továbbadjátok egymásnak a klub hírét. A legutóbbi alkalmon megbeszéltük, hogy a klub ezentúl a reggeli kezdés helyett délelőtt 10 órakor kezdődik. Sajnálom, hogy emiatt lesz, aki nem tud részt venni, de bízom benne, hogy vannak olyan anyukák, akik a korai kezdés miatt nem jöttek eddig és most csatlakoznak hozzánk!
A változtatás oka, az hogy az önkormányzat megoldotta végre a könyvtár takaríttatását és, hogy a babák miatt a lehető legfrissebben takarított helyiség fogadjon bennünket, ez hétfő reggelenként történik majd.
A következő alkalom november 10-én lesz, várhatóan lesz vendégünk is, Galgán Kitti védőnő személyében.
Kérlek Benneteket, hogy az ebédidőhöz közelebbi időpont miatt ezentúl csak zöldséget vagy gyümölcsöt hozzatok rágcsálnivalónak! Répahasábokat, almát, körtét, stb., hogy egy lurkónak se vegye el az étvágyát az ebédtől a rágcsálnivaló. Az sem baj, ha nem hoztok semmit. :)

A klubról elsősorban azoknak, akik még nem vettek részt egy alkalmon sem:

A baba-mama-kismama klubot a könyvtárban tartjuk. Szeretettel várunk minden anyukát 3 év alatti gyermekével és a várandós mamákat. Az eddigi igényfelmérések alapján legtöbben kötetlenül beszélgetni vagy más anyukákkal ismerkedni szeretnétek, de mivel mindenki nyitott valamilyen, az anyasághoz kapcsolódó témában tartott előadásra is, az első néhány összerázódós alkalom után igyekszem kb. kéthavonta előadásokat is szervezni.
Az ifjúsági részleg padlóján két szőnyegen csúszhatnak-mászhatnak a kicsik, a nagyobbak pedig birtokba vehetik akár az egész könyvtárat. A babaklub számára összegyűjtött használt, sérülésmentes, jó állapotú játékokat havi rendszerességgel, Neomagnolos vízben fertőtlenítem. A babaklub papucsos esemény, mert a cipőnk talpán óhatatlanul behordanánk az ősszel egyre ragaszkodóbb sarat. Az anyukákat vendégpapucsokkal várjuk, a babáknak néhány pár vastag zoknit tudok használatra felajánlani, de az is nagyon jó megoldás, ha készültök papuccsal vagy benti benti cipővel magatoknak és a kicsiknek. A baba-mama klub ideje alatt a klub résztvevői beiratkozhatnak, kölcsönözhetnek is, de rendes nyitva tartás ezeken a délelőttökön nincsen.
Még egy apróság: minden résztvevő anyuka a könyvtár vendége egy csésze teára!

Szeretettel várok minden kezdetektől velünk levő és újonnan csatlakozó anyukát!

Dóra

2014. október 11., szombat

Lezajlottak az Országos Könyvtári Napok eseményei Bakonybélben

Ma tartottuk az Országos Könyvtári Napok bakonybéli eseményeinek utolsó programját: sok szép könyvjelzőt készíthettek kicsik és nagyok a barkácsórán. A leglelkesebbekkel a végén filcből készült könyvjelzőket is alkottunk, a kisebbek különféle, papírból készített könyvjelzőket (sarokszörnyeket, szíveket) vihettek haza.





Tegnap a Levente Péter műsoron jelen volt szinte minden óvodásunk és iskolásunk, és nagyon örültem, hogy a közönség soraiban gyermek nélkül érkezett felnőttek, helyiek és turisták is ültek. Több három év alatti pici gyereket is elhozott az anyukája vagy az apukája, kihasználva a különleges lehetőséget, hogy Levente Péter előadását itt helyben, Bakonybélben láthatjuk, ráadásul a KSZR keretében ingyen. Péter bátyó az előadáson azt tanította nekünk, hogy ingyen ne fogadjunk el semmit, fizessünk figyelmességgel, köszönettel, ezért ahogy a résztvevők közül sokan nekem is megköszönték a szervezést, én is megköszönöm a lehetőséget az EKMK-nak, amely a KSZR keretében pártfogolja könyvtárunkat és hozzásegített bennünket ehhez a programhoz is.


A csütörtöki gyógynövényes előadáson örömének adott hangot egy házaspár, akik Bakonybélben ünnepelték házassági évfordulójukat és egyik kedvenc témájuk éppen a gyógynövények termesztése és felhasználása. Örülök, hogy ez a szerencsés egybeesés hozzá tudott tenni ünnepi kirándulásuk emlékezetességéhez! Köszönöm szépen Rottenbücher Helgának az érdekes, aktuális előadást!



Hétfőn nyitottuk meg Jenei László kiállítását. Jenő lényegre törő, humoros beszédével minden érdeklődő figyelmét meg tudta ragadni. Bár az Országos Könyvtári Napok alkalmából rendezett bakonybéli eseménysorozat véget ért, Jenei László kiállítása még egész jövő héten megtekinthető a faluházban hétköznaponként. Érdemes megnézni!




Köszönöm szépen mindenkinek, aki eljött az eseményekre! Remélem, ti is legalább olyan jól éreztétek magatokat, mint amilyen örömmel én terveztem, szerveztem ezeket a programokat számotokra.


Dóra

2014. október 10., péntek

Baba-mama klub indul

Jövő hétfőtől kéthetente baba-mama klub lesz a könyvtárban. Szeretettel várok minden anyukát három év alatti gyermekével, gyermekeivel és a gyermeküket váró kismamákat, akiknek kedve van beszélgetni, tapasztalatot cserélni, együtt játszani. 


Időpont: 2014. október 13-ától minden páros héten hétfőn 8.30-tól

Az első klubon megismerkedünk, megbeszéljük, hogy ki mit vár ezektől az alkalmaktól, milyen témák érdekelnek Benneteket, szeretnétek-e ha hívnánk vendégeket, akik szakértői valamilyen babás, mamás vagy más (akár párkapcsolati vagy egyéb) témának.
A klubhoz később is lehet csatlakozni, vagy csak egyikre-másikra benézni.

Azért választottam a hétfői napot, mert ezen a délelőttön legtöbbünknek kevesebb a háztartási teendője, a vasárnapi ebédből jut még hétfő délre is. A kezdés időpontjával az ovihoz igazodunk, akinek van óvodás gyermeke, miután elbúcsúzott tőle az oviban, már nem kell hazamennie a klub kezdetéig: az ajtót már 8.15-kor nyitom, be lehet jönni, ha korábban érsz oda!

Az időtartam rugalmas, azok igényeihez fogjuk igazítani, akik rendszeresen részt vesznek ezeken a hétfői alkalmakon. Zárhatjuk tízóraival még a könyvtárban, ha úgy szeretnétek.

Egyelőre elég kevés kicsiknek való játékunk van, de kaptunk néhányat még, a második klubra már megtisztítva vehetik őket használatba a legkisebbek.

Hétfőn találkozunk!

Dóra

Image courtesy of Serge Bertasius Photography at FreeDigitalPhotos.net

2014. október 2., csütörtök

Az Országos Könyvtári Napok eseményei Bakonybélben

2014. október 6. és 11. között több rendezvényre is hívlak Benneteket, kedves könyvbarátok!

Október 6-án, hétfőn délután 18.00-kor nyitjuk meg Jenei László kiállítását a faluházban. A kiállításon több kép között bakonybéli témájú tájképek is láthatóak lesznek. A kiállítást a megnyitót követő nap reggelétől minden munkanap 8.00-tól 16.30-ig lehet megtekinteni ingyenesen.

Október 7-én, kedden, bár nem könyvtári esemény, jótékonysági vásár lesz szintén a faluházban. A bevételt a helyi rászoruló családok, betegek, idős emberek segítését célul kitűző szervezetnek, a monostor karitász csoportjának adjuk át.

Október 8-án, szerdán a szokásos időben, 16.00-tól 19.00-ig vár a könyvtár!

Október 9-én, csütörtökön 16.00-kor Rottenbücher Helga tart előadást és kóstolót a Szent Mauríciusz Monostor kertjének terméseiről, termékeiből Gyógynövények, gyógyító termések címmel a faluházban.

Október 10-én délelőtt 10 órakor Levente Péter műsorát láthatják a faluházban kicsik és nagyok. A műsorra Csodás hétköznapok - kacagó koncert címmel várjuk elsősorban az óvodás és kisiskolás közönséget, de szeretettel várjuk a felnőtteket is, akik talán éppen Levente Péter műsorain tanulták meg velem együtt, hogy "a színház az ünnep". :)



Október 11-én délelőtt 10 órától különféle könyvjelzőket készítünk a könyvtárban. A barkácsórán szeretettel látunk óvodás kortól 99 éves korig bárkit, aki ha nem is feltétlen ügyes kezű, de szeret olvasni és alkotni. Lesznek egyszerűen kivitelezhető, papírból készíthető könyvjelzők, jó kézügyességgel rendelkezők és felnőttek pedig varrással készíthető könyvjelzőket is csinálhatnak.



A jövő héten tehát feltétlenül:

...és a faluházban a könyvtári rendezvényeken!


Dóra

2014. szeptember 8., hétfő

Jótékonyság

2014. október elején jótékonysági ruhavásár lesz Bakonybélben. Ehhez szeptember folyamán feleslegessé vált, használt, de jó állapotú, gyermek és felnőtt ruhákat, cipőket, takarókat gyűjtünk. Az összegyűlt holmi őszi-téli szezonban hordható részét és a takarókat az októberben, a tavaszi-nyári ruhákat pedig a jövő tavasszal megrendezésre kerülő ruhavásáron szeretnénk eladni. A befolyó összeget a bakonybéli egyházközség karitász csoportjának adjuk át, akik minden évben támogatják a helyi rászoruló családokat és idős embereket. A vásárok után megmaradó ruhákat a zirci Vöröskeresztnek, a veszprémi családsegítőnek vagy a bicskei gyermekotthonnak adjuk át. (Amelyik éppen fogadja, amikor át tudjuk adni. Korábbi akciók miatt már kapcsolatban állunk mindhárom szervezettel.)
A vásáron használt könyveket is lehet majd vásárolni. Akinek feleslegessé vált könyvei vannak, továbbra is leadhatja a könyvtárban nyitva tartási időben. Azok a könyvek kerülnek eladásra, amelyeket tartalmuk, koruk miatt állományba venni nem tudunk. A vásáron gazdára találó könyvek árával is a karitász csoport munkáját támogatjuk.

Aki ruhát, cipőt, takarót szeretne felajánlani, egyeztethet velünk a képen látható telefonszámainkon! 


Ha kérdésetek van a gyűjtéssel vagy az akcióval kapcsolatban, hívjatok engem, örömmel válaszolok!


Dóra

2014. szeptember 4., csütörtök

Szeptembertől újra meseszombat

Szeptembertől újra lesz meseóra Aranka nénivel minden hónap utolsó szombatján a könyvtárban. Elsősorban óvodásokat várunk ezekre az alkalmakra 10 órától 11-ig a könyvtárban. Nem szükséges, hogy az anyukák, apukák is itt maradjanak, erre az órára biztosítjuk a kicsik felügyeletét, de aki mégis szeretne maradni, olvasson, böngésszen nyugodtan!

2014. szeptember 1., hétfő

Eredményhirdetés

Tegnap lezárult nyári fotópályázatunk értékelési időszaka is. A 2014. augusztus 20-áig beérkezett képek közül a közönség szavazatai és a zsűri döntése alapján egy-egy győztest hirdetünk.
A könyvtár Facebook oldalán lezajlott szavazás eredményeként a közönségdíjas Honyecz Mariann képe lett.



A zsűri első helyezettje Bögös Csenge.


A nyertesek választhatnak egy-egy könyvet partnerünk, a Könyvmolyképző Kiadó webshopjának kínálatából. Az ezzel kapcsolatos részletekről 5 napon belül, e-mailben küldünk értesítést az érintetteknek. Gratulálunk a nyerteseknek! Minden pályázónak köszönjük a részvételt! 

2014. augusztus 23., szombat

Könyvtári átvételi pont

Mivel a könyvtár csak heti 2x3 órában tart nyitva, előfordulhat, hogy a négy hetes kölcsönzési időn belül egy-egy olvasó nem ér ide a nyitva tartási napokon, hogy a kikölcsönzött könyveket visszaadja. Ezért a könyvtárat támogató partnerünknél, a monostori ajándékboltban leadhatjátok ezeket a könyveket. A könyvek Supánné Klári segítségével jutnak vissza hozzánk a könyvtárba - ezúton is köszönöm Klárinak a segítséget! Örülök, hogy többen már eddig is éltetek ezzel a tavaly óta fennálló lehetőséggel, így segítve elő, hogy ha nem is tudtok eljönni a könyvtárba, hogy személyesen hozzátok vissza a könyveket, nem foglaljátok azokat, mások, ha szeretnék, kikölcsönözhetik őket.

Az igénybevétel feltételei:

  • egy post-itre írjátok rá a könyvet, könyveket kikölcsönző személy nevét és a cédulát tegyétek a könyvbe
  • az ajándékboltban könyvet leadni csak akkor lehet, amikor a könyvtár nincs nyitva. Tehát szombat délelőtt nem. 
A z ajándékbolt a templom mellett található, a zarándokudvarból nyílik. Hétköznap 10-12-ig és 13-17-ig tart nyitva.

Dóra

2014. augusztus 22., péntek

Fotópályázat - itt az idő szavazni!

Véget ért nyári fotópályázatunk beküldési időszaka. Facebook oldalunkon már láthatóak a képek, amelyeket a pályázók küldtek. Itt az idő, hogy szavazzatok! A nektek legjobban tetsző képre vagy képekre úgy tudtok szavazatot leadni, ha Facebook oldalunkon, a fotópályázat albumában a képhez tartozó tetszik gombot megnyomjátok. Szavazni több képre is lehet. A szavazás 2014. augusztus 31-én zárul. Közben a zsűrink sem tétlenkedik, mire a közönségszavazat eredménye kiderül, megtudjuk azt is, ki lesz a zsűri díjazottja. Ne feledjétek, a két nyertes maga választhat partnerünk, a Könyvmolyképző Kiadó webshopjának kínálatából!

Dóra

2014. augusztus 19., kedd

Folyóiratok

Végre újra rendszeresen kapjuk a tavaly végzett népszerűségi felmérés alapján igényelt és a megyei könyvtár által a KSZR keretében megrendelt folyóiratokat. Az újságok egy hétre kölcsönözhetőek, de a helyben olvasókat is szeretettel várom minden sz betűs napon a nyitva tartási időben: két kényelmes fotel biztosítja, hogy a könyvtárban is jó legyen olvasni!

Augusztustól rendszeresen érkezik hozzánk a Praktika, a Nők Lapja Konyha és a HVG. Még aktív az Otthon előfizetésünk is.

Dóra

2014. július 15., kedd

Világzenei est a tájházban

2014. július 27-én, 18 órától zenés estet rendez a könyvtár. Vendégünk lesz a Louisiana Double.
Helyszín az esős időre való tekintettel az eredeti tervekkel szemben a bakonybéli faluház.
Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek! 


Magányos apák éneke

Három apa közös gyermeke mutatkozik be a Louisiana Double előadásában: Apáti Ádám, Pintér Zsolt és Lackfi János együttműködésével készült el egy magyar nyelvű, bluegrass és gospel alapú műsor, melynek zenéjét Apáti Ádám és Pintér Zsolt hozta létre, igényes szövegét pedig Lackfi János fordította, alkotta, alakítgatta. Magányos apák énekei két zenészre, hat hangszerre, egy kortárs költőre, két torokra és három szívre.
Lajtos István fotója, forrás: Louisiana Double 

2014. június 30., hétfő

Fotópályázat

Olvasásnépszerűsítő fotópályázatot hirdet a bakonybéli könyvtár 2014. július 1-jétől 2014. augusztus 20-áig.


Részvételi feltételek

Pályázni jpg. formátumú, a könyvtár e-mail címére küldött fényképpel vagy fényképekkel lehet, amelyek témája a nyári vakáció és a könyvek.
A kritériumoknak megfelelő munkákat a könyvtár Facebook oldalán (Könyvtár Bakonybél) tesszük közzé 2014. augusztus 21-én. A közönségszavazatokat a Facebookon a tetszik gomb megnyomásával lehet leadni. Ehhez a könyvtár oldalát nem szükséges jelölni. A legtöbb szavazatot megszerző alkotás lesz a közönség díjazottja. A másik győztes pályaművet háromtagú zsűri pontozással választja ki a beküldött alkotások közül 2014. augusztus 21. és 31. között.
Az eredményhirdetés 2014. szeptember 1-jén, elektronikusan történik. Eredményhirdetés módja: a díjazott pályaműveket, azok címét és beküldőjük nevét a konyvtarbakonybel.blogspot.hu weboldalon és a könyvtár Facebook oldalán hirdetjük ki. A díjazottakkal e-mailben vesszük fel a kapcsolatot.

A fényképek beküldésének határideje: 2014. augusztus 20.
Beküldési cím: konyvtarbbel@gmail.com.

A két nyertes a Könyvmolyképző Kiadó webshopjának kínálatából választhat egy-egy könyvet a kapcsolatfelvételt követő 30 napon belül.

Részt venni kizárólag saját készítésű fényképekkel lehet. A képek jogtisztaságáért a beküldő felel. A pályázó felel továbbá azért, hogy a képen szereplő személy a kép beküldéséhez hozzájárulását adja. A beküldött fotókat a könyvtár a későbbiekben olvasásnépszerűsítő programjai során felhasználhatja, weboldalain illetve az elektronikus és a nyomtatott médiában közzéteheti.

Bővebb információ: konyvtarbbel@gmail.com, Palotás Dóra könyvtáros: 30/48 777 68

2014. június 28., szombat

Ringató

Különleges lehetőséget kaptunk mi, bakonybéli kisgyerekes anyukák: ma délelőtt ellátogatott hozzánk Cséfalvay Ivett tanító néni, aki egy ingyenes Ringató foglalkozást ajánlott fel számunkra. Könyvtári szervezéssel megtörtént a helyszín lefoglalása és az esemény meghirdetése is (plakátok, Facebook). A foglalkozás családias légkörben, jó hangulatban zajlott le, de sajnos a vártnál jóval kevesebben voltunk. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, vajon miért történt így?

Én korábban csak egyszer vettem részt Ringatón, még az első kislányommal, akkor körülményes volt az egész, utazni kellett hozzá, nem illeszkedett a napirendünkbe az időpont, ezért nem igazán tudtam a szívembe zárni a közös ringatózást. De ma valami egészen mást kaptam. Egy fél órát, amelyben a kicsi lányom érdeklődését, miközben játszottunk, elcsábították a hangszerek - furulyák, gitár, doromb - és Ivett sugárzó arca, mégis, ez a rövid idő, amíg csiklandozós, höcögtetős játékokat tanultunk, énekeltünk, zötyögtünk az ölemben ülő vagy a kezemet fogó kislányommal, feltöltött türelemmel és erővel a hétvégére. Pedig itthon is szoktunk ölbéli játékokat játszani, nem csak a kicsivel, hanem a négy és fél éves nagyobbik lányommal is. Most az itthoni játékhoz is tanultam új mondókákat, dalokat. Szerintem az ölbéli játékokban az a legjobb, hogy a szülő, aki játszik és a gyerek, akivel játszanak teljes lényével megéli a másik felől felé áradó szeretetet.
Remélem, máskor is lesz hasonló lehetőségünk és bízom benne, hogy akkor többen eljöttök!

Dóra


2014. június 27., péntek

Ajándékot kaptunk!

Örülök, hogy sokan gondoltok, gondolnak a könyvtárra, amikor egy könyv feleslegessé válik otthon. A legnagyobb öröm viszont új, nyomdaillatú, ráadásul a bakonybélieknek ajánlott könyvet kapni ajándékba.

Most éppen egy ilyen különleges ajándékot kapott a könyvtár: Csukás István Süsü című könyvét a szerző a bakonybéli gyerekeknek szóló dedikálásával. Éljenek a sárkányok, akárhány fejük is legyen!  A könyvért köszönet Csukás Istvánnak, a Könyvmolyképző Kiadónak és Garamvölgyi Katalin műfordítónak, aki hírét vitte a bakonybéli olvasó gyerekeknek és fejlődő könyvtárunknak.

Dóra


2014. június 25., szerda

A bakonybéli könyvtár a Naplóban

Megírtam a Naplónak a megújulásunk hírét, és a szerkesztőség is úgy érezte, hogy ez bizony hír és közlésre érdemes! Természetesen a veolon is olvasható. :)

Dóra

2014. június 23., hétfő

Patkolókovács - bemutató és beszélgetés - 2014.06.21.

Sikeres programunkon vendégünk volt Varga László patkolókovács, aki a helyszínre szervezett két lóval tartott bemutató során a patkolás és a pataszabályozás rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket. A két ló – egy szürke, nyereg alatt használt kanca és egy tarka, kocsihúzásra is alkalmas herélt - összehasonlításával a hideg- és melegvérű lovak közötti különbséget is megérthették a nézők. László folyamatosan magyarázta, hogy mit és miért csinál, a bemutatót olyan szemléltetőeszközökkel is gazdagította, mint pl. egy régi pata, amelyet a gyerekek megfoghattak. A patkoláshoz használt eszközöket is megismertette a résztvevőkkel, ezeket is kézbe vehették a gyerekek. A vállalkozó kedvű gyerekek azt is kipróbálhatták, hogy milyen beütni a patkószeget a ló patájába. A mobil kemencét működés közben is volt alkalmunk megnézni, hasznát megismerni. A bemutatót követő beszélgetés közben László apró vas csigákat kovácsolt a kisebbek örömére. Mivel ez a program a szakmák bemutatását célzó rendezvénysorozatunk egyik állomása, Varga László azt is elmondta a gyerekeknek, hogy hogyan lett kovács és milyen iskolát kell elvégeznie annak, aki ezt a mesterséget szeretné űzni.
A patkolás-pataszabályozás és beszélgetés végeztével a gyerekek kipróbálhatták a lovaglást, minden jelentkezőt vezettünk egy-egy kört a tájház udvarán a felnyergelt lovak valamelyikén.

A tájház udvara ideális helyszínválasztás volt, a mögöttünk álló pajta nem csak a jó hangulatot biztosította, hanem esőhelyszínként is rendelkezésünkre állt, de szerencsére nem fordult rosszra az idő. A tájházban kiállítás tekinthető meg, amely bakonybélieknek ingyenes és ezen a napon meghosszabbított nyitva tartással várta az érdeklődőket. 
A rendezvényen ingyenesen lehetett részt venni és a KSZR keretében valósult meg.
Még több kép a Facebookon: https://www.facebook.com/KonyvtarBakonybel

Dóra







2014. június 12., csütörtök

Vélemény a véleménygyűjtésről

Kérdőíveket kaptam az ellátó könyvtárunktól, ugyanis törvény által előírt kötelezettség, hogy a KSZR keretében ellátott könyvtárak közönségét, vagyis esetünkben a bakonybélieket időről-időre megkérdezzük, hogy mi  a véleményük a könyvtárról, a könyvtár szolgáltatásairól és programjairól. Ez azt jelenti, hogy most két hétig jövök-megyek a faluban és megpróbálok minél több helybélit megszólítani, hogy összegyűjtsem az előírt minimális mennyiségű kérdőívet (a lakosság 10%-a). Persze, jó lenne, ha több lenne. Jó lenne, de csak akkor, ha azok számára, akik kitöltik, egyértelmű lenne, hogy miről szól a kérdőív. (Valaki ma azt mondta nekem, sosem tölt ki kérdőíveket, mert nem hisz benne. Értem, de szerintem alapvetően a kérdőívek jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy megtudjuk egy csoport véleményét. Ha a kérdőívek nem működnek, nem a bojkottálásuk segít abban, hogy működjenek. Az viszont segít, ha a kérdőív kitöltői megértik, hogy mi a kérdőív célja és komolyan veszik azt.)

A kérdőívek akkor lesznek hasznosak, ha a kiértékelésnél a valós vélemény derül ki. Ezért kérdezzük meg azokat is, akik nem járnak könyvtárba: szeretnénk tudni, hogy miért nem? Tehetnénk-e valamit azért, hogy a könyvtárba nem járók számára is vonzóvá tegyük a könyvtári programokat és szolgáltatásokat? (Ezért köszönöm, M., hogy komolyan vetted a kérdőív kitöltését, lehet, nem is tudod, hogy ez valóban nagy segítség volt nem csak nekem összegyűjteni az előírt mennyiséget, hanem a KSZR-nek is!)

Sokszor jelzik nekem azok az olvasók, akik rendszeresen interneteznek a könyvtárban, hogy az internet jó, de a gépeink elavultak - ez olyan, amit mindenképpen érdemes visszajelezni ebben a kérdőívben, mert lehet rajta változtatni, ha erre van igény!

Tudjátok, hogy a könyvtári tagságot minden évben meg kell újítani? Ha idén még nem voltál könyvtárban, akkor sajnos jelenleg nem vagy tag, hiányzol a beiratkozási naplóból! Ebben az esetben az erre vonatkozó kérdésnél a nemleges választ kell megjelölni...

Amióta a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár alá tartozik a könyvtárunk 2-3 havonta kapunk átlagosan 50 db új könyvet. Jó kapcsolatot ápolok fordítókkal (pl. a Könyvmolyképző Kiadónál), akiktől többször kaptunk ajándékba friss, népszerű könyveket, illetve gyakran kapunk házikönyvtárak selejtezéséből kikerült könyveket is, amelyeket átnézünk és ha úgy ítéljük meg, hogy lesz irántuk érdeklődés, bekerülnek az állományba.

A kérdőívet elektronikus formában is ki lehet tölteni, bár az elektronikus változatnak vannak hibái, a lényeg talán így is átér.

Ha végeztem a kérdőívekkel, belevágok, hogy megírjam röviden, hogy miért fontos hogy a kistelepüléseken legyen könyvtár, amit használnak a helyiek. Az lesz a kihívás, hogy röviden írjak erről. :)


Dóra

2014. június 3., kedd

Jelzetelünk

Juhúú! Micsoda örömteli hétkezdés! Tegnap végre segítség érkezett a könyvtárba, az önkormányzat, a közfoglalkoztatás keretében elküldte nekünk Andreát, aki segít abban, hogy a könyvekre felkerüljön a szakjelzet és a Cutter-szám, ami az elmúlt években elmaradt. Hogy miért jó ez nekünk? Azért, mert csak egy rendes könyvtárban lehet megtanulni az önálló könyvtárhasználatot, amely kulcs a tanulásban, és amely magabiztossá teszi az olvasókat a könyvtárban. A könyvtár ezek nélkül nem lehet több, mint egy otthoni könyvgyűjtemény, amelyben csak annak gazdája igazodik el, mások segítségre szorulnak. A könyvtárnak az olvasókról kell szólnia, ez pedig csak akkor lehetséges, ha az olvasó otthon tudja érezni magát a könyvtárban. Hogyan érezné magát otthon bárki egy olyan helyen, ahol nem képes egyedül eligazodni? Most tesszük meg a második lépést afelé, hogy a bakonybéli könyvtár olvasóbarát, hasznos kis könyvtárrá váljon, minden olvasó örömére.

Dóra

2014. május 17., szombat

Kutyák a könyvtárban

A zirci Doktor Mancsok Alapítvány két szakembere két terápiás kutyával érkezett hozzánk ma Bakonybélbe, hogy a könyvtári foglalkozáson játékos feladatokkal segítsenek rávezetni a gyerekeket arra, hogy kutyát tartani felelősség, felelős gazdának lenni fontos és jó dolog.

Megtudtuk, hogy a két golden retriever kutya 6 illetve 7 éves, szukák, akik egyéves korukban tettek vizsgát terápiás kutyaként. Azóta segítenek magatartászavaros, szorongó, problémás gyerekeknek a fejlődésben és beteg gyerekeknek és felnőtteknek a gyógyulásban. Skobrák Helga, a kutyák kiképzője elmondta, hogy az állatasszisztált terápiában a feladatok, amelyeket a gyerekekkel végeznek hasonlóak, mint bármely más, fejlesztő feladat, a fő különbség a kutyák jelenléte, aktív közreműködése. Ez segít a gyerekeknek feloldódni, a kutyák közelében a gyerekek hamarabb együttműködővé válnak. Az idősebb embereknek memóriafejlesztésben és az életöröm visszanyerésében nyújtanak nagy segítséget a terápiás kutyák.

Helgáék bemutatták a kutyákat, majd azt is, hogy mit tudnak ezek a különleges állatok. A gyerekek is kipróbálhatták a „mutatványokat” Sonyval és Kiwivel, minden gyerek azt a feladatot, amelyik neki a legjobban tetszett. A kutyák a közös játék után fáradtan nyúltak el a szőnyegen, a gyerekek pedig köréjük ültek, és amíg simogatták a szundikáló ebeket, Helgával a felelős állattartásról beszélgettek. Ezt követően a felnőttek a terápiás munkáról kérdezték Helgáékat, akik örömmel válaszoltak minden kérdésre.

A program az EKMK támogatásával, a KSZR keretében valósult meg. 

Köszönöm szépen a Doktor Mancsok Alapítvány kiképzőinek és Sony és Kiwi kutyáknak, hogy eljöttek hozzánk és vidámmá varázsolták ezt a borongós szombat délutánt! 

Dóra






Nem lehet túl korán kezdeni. :)