Látogatás a könyvtárban
A nagycsoportos gyerekekkel október 6-án a könyvtárba látogattunk. „Rókus a haszontalan rókakölyök” elmesélte a gyerekeknek, hogyan kell a könyvtári rendet megőrizni. Minden könyvnek megvan a helye a polcokon, és ahhoz hogy hamar megtaláljuk amit szeretnénk, mindig ugyanoda kell visszatenni. Minden kisgyerek kapott Dóra nénitől egy Őrjegyet, amelyen a saját óvodai jele volt. Gyorsan megértették és megtanulták az Őrjegy használatát, és élvezettel nézegették a kedvükre való könyveket. Természetesen a jelükkel ellátott Őrjegyet a könyvtárban hagytuk, hogy minden alkalommal, ha a gyerekek odalátogatnak, megkapják és használják azokat (ösztönözve ezzel Őket a visszatérésre). Mivel október 6-a az aradi vértanúk emléknapja volt, róluk is az életkoruknak megfelelően hallhattak a gyerekek. A délelőtt végén Dóra néni még egy mesével is szórakoztatta a nagycsoportosainkat.
Nem minden település rendelkezik ilyen szép és gyermekbarát könyvtárral, ezért mi nagyon örültünk ennek a kezdeményezésnek, és szeretnénk, ha lenne folytatása. Úgy gondolom különösen a mai világban, amikor az interneten szinte minden információ megtalálható, nagy a felelőssége a szülőknek és a pedagógusoknak is abban, hogy a gyerekek már óvodás korban megszeressék a könyveket, és azokat rendeltetésüknek megfelelően használják.
Köszönjük Palotás Dórának a tartalmas délelőttöt!
„A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra”
(Petőfi Sándor)
Szilágyi Judit
óvodavezető