2014. október elején
jótékonysági ruhavásár lesz Bakonybélben. Ehhez szeptember folyamán feleslegessé vált, használt, de jó állapotú, gyermek és felnőtt
ruhákat, cipőket, takarókat gyűjtünk. Az összegyűlt holmi őszi-téli szezonban hordható részét és a takarókat az októberben, a tavaszi-nyári ruhákat pedig a jövő tavasszal megrendezésre kerülő ruhavásáron szeretnénk eladni. A befolyó összeget a bakonybéli egyházközség karitász csoportjának adjuk át, akik minden évben támogatják a helyi rászoruló családokat és idős embereket. A vásárok után megmaradó ruhákat a zirci Vöröskeresztnek, a veszprémi családsegítőnek vagy a bicskei gyermekotthonnak adjuk át. (Amelyik éppen fogadja, amikor át tudjuk adni. Korábbi akciók miatt már kapcsolatban állunk mindhárom szervezettel.)
A vásáron használt könyveket is lehet majd vásárolni. Akinek feleslegessé vált könyvei vannak, továbbra is leadhatja a könyvtárban nyitva tartási időben. Azok a könyvek kerülnek eladásra, amelyeket tartalmuk, koruk miatt állományba venni nem tudunk. A vásáron gazdára találó könyvek árával is a karitász csoport munkáját támogatjuk.
Aki ruhát, cipőt, takarót szeretne felajánlani, egyeztethet velünk a képen látható telefonszámainkon!
Ha kérdésetek van a gyűjtéssel vagy az akcióval kapcsolatban, hívjatok engem, örömmel válaszolok!
Dóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése