Október 6-án, hétfőn délután 18.00-kor nyitjuk meg Jenei László kiállítását a faluházban. A kiállításon több kép között bakonybéli témájú tájképek is láthatóak lesznek. A kiállítást a megnyitót követő nap reggelétől minden munkanap 8.00-tól 16.30-ig lehet megtekinteni ingyenesen.
Október 7-én, kedden, bár nem könyvtári esemény, jótékonysági vásár lesz szintén a faluházban. A bevételt a helyi rászoruló családok, betegek, idős emberek segítését célul kitűző szervezetnek, a monostor karitász csoportjának adjuk át.
Október 8-án, szerdán a szokásos időben, 16.00-tól 19.00-ig vár a könyvtár!
Október 9-én, csütörtökön 16.00-kor Rottenbücher Helga tart előadást és kóstolót a Szent Mauríciusz Monostor kertjének terméseiről, termékeiből Gyógynövények, gyógyító termések címmel a faluházban.
Október 10-én délelőtt 10 órakor Levente Péter műsorát láthatják a faluházban kicsik és nagyok. A műsorra Csodás hétköznapok - kacagó koncert címmel várjuk elsősorban az óvodás és kisiskolás közönséget, de szeretettel várjuk a felnőtteket is, akik talán éppen Levente Péter műsorain tanulták meg velem együtt, hogy "a színház az ünnep". :)
Október 11-én délelőtt 10 órától különféle könyvjelzőket készítünk a könyvtárban. A barkácsórán szeretettel látunk óvodás kortól 99 éves korig bárkit, aki ha nem is feltétlen ügyes kezű, de szeret olvasni és alkotni. Lesznek egyszerűen kivitelezhető, papírból készíthető könyvjelzők, jó kézügyességgel rendelkezők és felnőttek pedig varrással készíthető könyvjelzőket is csinálhatnak.
A jövő héten tehát feltétlenül:
...és a faluházban a könyvtári rendezvényeken!
Dóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése