Tegnap a Levente Péter műsoron jelen volt szinte minden óvodásunk és iskolásunk, és nagyon örültem, hogy a közönség soraiban gyermek nélkül érkezett felnőttek, helyiek és turisták is ültek. Több három év alatti pici gyereket is elhozott az anyukája vagy az apukája, kihasználva a különleges lehetőséget, hogy Levente Péter előadását itt helyben, Bakonybélben láthatjuk, ráadásul a KSZR keretében ingyen. Péter bátyó az előadáson azt tanította nekünk, hogy ingyen ne fogadjunk el semmit, fizessünk figyelmességgel, köszönettel, ezért ahogy a résztvevők közül sokan nekem is megköszönték a szervezést, én is megköszönöm a lehetőséget az EKMK-nak, amely a KSZR keretében pártfogolja könyvtárunkat és hozzásegített bennünket ehhez a programhoz is.
A csütörtöki gyógynövényes előadáson örömének adott hangot egy házaspár, akik Bakonybélben ünnepelték házassági évfordulójukat és egyik kedvenc témájuk éppen a gyógynövények termesztése és felhasználása. Örülök, hogy ez a szerencsés egybeesés hozzá tudott tenni ünnepi kirándulásuk emlékezetességéhez! Köszönöm szépen Rottenbücher Helgának az érdekes, aktuális előadást!
Hétfőn nyitottuk meg Jenei László kiállítását. Jenő lényegre törő, humoros beszédével minden érdeklődő figyelmét meg tudta ragadni. Bár az Országos Könyvtári Napok alkalmából rendezett bakonybéli eseménysorozat véget ért, Jenei László kiállítása még egész jövő héten megtekinthető a faluházban hétköznaponként. Érdemes megnézni!
Köszönöm szépen mindenkinek, aki eljött az eseményekre! Remélem, ti is legalább olyan jól éreztétek magatokat, mint amilyen örömmel én terveztem, szerveztem ezeket a programokat számotokra.
Dóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése